Magyar
A kötet Nero császár uralomra kerülésétől a bukásig tartó időszak eseményeit tárja fel, miközben részletes leírást kapunk a zsarnokká válás lélektani folyamatáról is. Műve megírásakor Kosztolányi alaposan tanulmányozta az ókori történetírókat, olvasta az antik Rómáról szóló szakmunkákat, valamint konzultált az irodalomtörténész, műfordító és klasszika-filológus Révay Józseffel. A kritikusok közül sokan kulcsregényként értelmezték a szöveget. Nem egy kortárs (s részben erre alapozva a Kádár-korszak irodalomtörténészei közül is néhányan) Szabó Dezsővel rokonította Nero alakját - még a feleség is így emlékezik -, ám ez az olvasat több szempontból megkérdőjelezhető. Egyrészt sem Kosztolányi, sem Szabó nem tesz rá utalást, másrészt közös kultúrpolitikai működésük (a Magyar Írók Szövetségének megalapítása 1919 őszén) sem mutat sok hasonlóságot A véres költőben szereplő diktatórikus viszonyok és személyi kultusz rajzával. Az akkori jobboldali sajtóban (ahol egészen 1921 nyaráig dolgozott Kosztolányi) Nero alakja inkább a kommünre jellemző kultúrpolitikai működés metaforájaként jelenik meg. Mindezek ellenére nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a szereplők egyértelműen megfeleltethetők lennének az író olykor politikussá "vedlett", vörös vagy épp fehér pályatársaival. "Senkit se akartam lemintázni, [...] úgy látszik, az élet jegyét viseli magán regényem. Az élet pedig akkor is csak olyan volt, mint ma. Színészek játszottak, fizetett tapsoncok működtek, kabaré-jeleneteket adtak elő, az írók szembe dicsérték munkáikat s hátuk mögött szidták egymást. Valóban, ez a hanyatló és betegesen kifinomult kor egy antik irodalmi kávéház képét mutatja, hetérákkal, ripacsokkal, műkedvelő írócskákkal, hadigazdagokkal, forradalmárokkal s titokban szenvedő nemes lángelmékkel" - nyilatkozta Kosztolányi 1922-ben.
