Magyar
Szőcs Iza okos, szorgalmas, modern nő, hivatásának élő, lelkiismeretes, kiváló orvos és példás, odaadó gyermek legalábbis a világ szemében. Havonta látogatja és ajándékokkal halmozza el szüleit, odafigyel az egészségükre, nem csoda hát, ha mindenki irigyli az idős Szőcs házaspárt. Lám, Iza apja halála után sem hagyja magára megözvegyült édesanyját, felköltözteti Budapestre, ahol kényelmes lakás és kényelmes élet várja Szőcsnét. Iza mindent megad anyjának, csak azt nem, amire a legnagyobb szüksége volna: megtagadja tőle önmagát. Nem érti, hogy anyagi javakkal nem lehet kiváltani a törődést, és olykor egy letört farkú porcelánkutya is felbecsülhetetlen érték. Nem érti, azzal, hogy nem tart igényt a társaságára, gondoskodására, lassan az őrületbe kergeti anyját. Szőcsné kétségbeesetten töpreng, hogyan segíthetne Izának, hogyan könnyíthetné meg lánya dolgát, hiszen érzi, csak terhére van. Amikor férje sírkövének felállításakor hazatér a városba, ahol szinte az egész életét leélte, és a ködös, őszi estén sétára indul fiatalkori találkáik színhelyére, hogy közelebb érezze magát az elhunythoz, az a feltétel nélküli szeretet, amely az önző-rideg Izából olyannyira hiányzik, neki megadja a választ a kínzó kérdésre. Már tudja, mit kell tennie.
